Az idén a fesztivál témaköre a sörföző és kádár céhek köré épül, amelyek Késmárkon 1589-ben, ill. 1609-ben kezdtek megalakulni. Nemcsak a kádárok, de a sörfőző mesterek is megmutatják, hogy néz ki a gyakorlatban a mesterségük. A sörkedvelők számára azonban ez messze nem minden.
„A területen kialakításra kerül egy sörutca, ahol többféle sör közül is lehet majd választani. Nemcsak a nagy sörgyártókat akarjuk megszólítani, hanem a kisebb, regionálisakat is, és természetesen a cseheket is. A jó sörökhöz egyértelműen hozzátartoznak a finom ételek is, amelyekből ezúttal sem lesz hiány a fesztiválon” – mondta a fesztivál igazgatója és a város polgármestere, Ján Ferenčák.
Az ünnepség hagyományosan pénteken, július 12-én kezdődik színpadi megnyitóval, amely Késmárk városi rangra emelkedésének 750. évfordulójához kapcsolódik. A látogatók számára három színpadon Szlovákia, Csehország, Magyarország, Oroszország, Szerbia és Görögország folklóregyüttesei mutatkoznak be.
A péntek esti program keretén belül Zuzana Smatanová, Makj Spirit és Peter Nagy látható az Indigo zenekarral. A szombati este műsorvezetője Lukáš Latinák lesz, aki fokozatosan felvezeti Kristínát, az Arzént és a cseh Čechomor együttest.
A programot szombaton délután a Hrdza teszi színesebbé, a vasárnap délelőttöt pedig a színház, a cirkusz és a folklór szokatlan kombinációja, a Younak.
Szombaton Késmárkba két különvonat is érkezik. Az első a Papagáj nevű gőzmozdony lesz Szvitből, a második pedig a kassai személyszállító vonat, amely Késmárkra Sároskőszeg, Eperjes, Palocsa és Ólubló városokon keresztül érkezik. A transzferbuszjárat Poprádról és vissza az esti és éjszakai órákban szimbolikus jegyáron lesz elérhető. A városon belül ismét közlekedik majd a Maguráčik nevű kisvonat.
Színes programmal találkozhatnak a késmárki vár és várudvar látogatói is. Bemutatót tartanak solymárok, vívók, színtársulatok és történelmi táncosok, de vonzó attrakció lesz a történelmi divatbemutató is. A várban a Véres történelem bemutató, valamint a Pucér király című mese várja az érdeklődőket.
A látogatók számára ebben az évben nemcsak tombolával, hanem szerencsekerékkel is készülünk, kültéri 21. századi Party kiállítással, kézművesekkel és gólyalábas tündérekkel, zsonglőrökkel, kalózokkal a szökőkútnál, buborékfújó artistákkal, helikopteres városnéző túrákkal és gyermekvárossal.
A belépő összege változatlan marad. Elővételben, amely júniusban kezdődik, kedvezményes áron vásárolható meg a 3-napos jegy korlátlan belépéssel, személyenként 8 eurós áron. A felnőttek a helyszínen 10 euró, a gyermekek és fiatalok 140 cm-től és 18 év alatt 5 euró áron vásárolhatnak belépőt. A város a 62 év feletti nyugdíjasok számára ingyenes belépési lehetőséget biztosít. A kísérővel érkező, súlyos fogyatékkal élő személyek, valamint a 140 cm alatti magasságú személyek számára szintén biztosított az ingyenes belépési lehetőség. A csak vasárnapra vonatkozó jegy ára 5 euró lesz, a 140 cm feletti és 18 év alatti fiatalok, valamint az érvényes ISIC kártya birtokosai pedig 3 eurót fizetnek.
Mesto Kežmarok
Mesto Levoča
Mesto Spišská Belá
Mesto Spišské Podhradie
Obec Červený Kláštor
Obec Malá Franková
Obec Osturňa
Obec Spišské Hanušovce
Obec Veľká Franková
Obec Vrbov
Obec Ždiar
Obec Malý Slavkov
Múzeum Červený Kláštor - CYPRIAN, n.o., Červený Kláštor
Penzión Hanus - IFK&D, Spišské Hanušovce
Bachledka Ski & Sun - IMMOBAU, s.r.o. Bratislava
Penzión Pltník - PIENSPOL TRAVEL, s.r.o. Červený Kláštor
Termálne kúpalisko Vrbov - SALMOTHERM – INVEST, s.r.o. Vrbov
Hotel Hviezdoslav **** - SAMTREID, s.r.o. Kežmarok
Resort Levočská Dolina - Arprog a.s.
Spišský salaš - SUPERMIX, spol s r.o. Levoča
Združenie pltníkov Dunajec, s.r.o. Majere
1.PLTNÍCKA a TURSTICKÁ SPOLOČNOSŤ NA DUNAJCI ČERVENÝ KLÁŠTOR s.r.o.
Hotel Club *** - Janka & Juraj Gantner spol.s.r.o.
Stanislav Škantár Canoeraft Dunajec
Kúpele Červený Kláštor – Smerdžonka - PIENINY RESORT s.r.o.
„Slovenský systém kvality služieb v cestovnom ruchu je inovatívny manažérsky nástroj, ktorý pomáha subjektom pôsobiacim v cestovnom ruchu kontinuálne zvyšovať kvalitu poskytovaných služieb. Jeho ideovým východiskom je osvedčený nemecký systém ServiceQualität Deutschland, ktorého licenciu zakúpilo a pre slovenské podmienky prispôsobilo Ministerstvo dopravy, výstavby a regionálneho rozvoja SR.“