A Pál Mester Napok nyári kulturális fesztivál 19. évadjának csúcspontja idén is A titokzatos Lőcse elnevezésű rendezvény. 2019. augusztus 16-án pénteken pontban 12.00 órakor ünnepi harsonák szólalnak meg a lőcsei reneszánsz városháza erkélyén és hivatalosan is megnyitják a szezon fő kulturális eseményét. A fesztivált azonban az augusztus 12-én induló héten további érdekes rendezvények előzik meg, mint a Nemzetközi Toronyzene Fesztivál és a Pál mester Fafaragó Szabadtéri Találkozó. A városba látogatók már augusztus 12-től, vagyis hétfőtől élvezhetik a fafaragás művészetének bemutatóját közvetlenül a városháza melletti téren. A szlovákiai, magyar és lengyel toronyzene koncertsorozat keretében kerül bemutatásra, rendszeres időközönként, mindig 11.00 órai, 13.30 órai és 15.00 órai kezdettel.
Mivel Lőcse város első írásos említésének 770. évfordulóját ünnepeljük, a programsorozat része a lőcsei székhelyű állami levéltárban rendezett Nyílt nap, ahol a látogatók megtekinthetik IV. Béla értékes eredeti oklevelét, amely első alkalommal említi írásban Lőcse városát.
Reméljük, hogy a fesztivál minden résztvevője és korosztálya örömmel fogadja a több műfajú programot.
A legkisebbek számára egy újdonság készül – a Titokzatos kert. Egy külön zónáról van szó kifejezetten kisgyermekes családoknak, a főpódiumtól elegendő távolságban, ahol mindkét napon folyamatosan gazdag programmal készülünk, de lesz pihenőzóna is a babák szoptatására, valamint pelenkázó. A gyerekek számára a legnagyobb attrakció valószínűleg a Sárkány történetéről szóló előadás lesz egy élethű sárkánnyal, vagy a Lőcsei alkimista című kis tudósoknak szóló szórakoztató, oktató jellegű előadás. Ezen kívül egy mini planetáriummal készülünk a gyerekeknek, és reméljük, hogy városi szökőkutunkból végre felbukkan Kubo víziember is, aki bemutatja a buborék mutatványát, a gyönyörű tündérek pedig megtanítják táncolni a kicsiket. A kreatív gyerekeknek biztosan örömet szerez a tündérek és manók kreatív műhelye. A műhelyben készült titokzatos alkotásaikat minden bizonnyal az esti pizsamás olvasásra is elviszik.
Idén sem feledkezünk meg a fesztiválon résztvevő fiatalokról, akik nemcsak Sima hip-hop hercegnőt láthatják a nagyszínpadi műsor keretében, de a hazai Weedhouse együttes, vagy a helyi Wallky DJ rajongói is elégedettek lesznek. A tinédzsereknek minden bizonnyal örömet szerzünk kedvenc youtubereik szombati előadásával és autogramosztással is.
A lőcseiek örülhetnek a Levočaník gyermek-folklórcsoport, a Levočan folklórcsoport és egyéb hazai zenekarok fellépésének, valamint a már csaknem 100 éves büszkeségünk – a Lőcsei Fúvószenekar koncertjének is. A folklór szerelmeseinek talán kevésbé hagyományos módon ad elő a Ľudové Mladistvá együttes, valamint nagyszabású műsorral készül a Čarovné ostrohy táncművészeti csoport is. A pénteki főelőadó a Peter Bič Projekt. Korhű zenei előadást a toronyzenén kívül a Gailard zenekar biztosít. Veronika Rabada énekesnőt is közülünk sokan kedvelik.
Mindkét nap élvezhetjük a már hagyományos interaktív előadást – idén a TRAKT nonprofit szervezet videómappinggel készül Lőcse város első írásos említésének 770. évfordulóját célozva. A kreatívabb természetűek számára újdonság lesz a lőcsei graffiti, amely egy speciális falfestési technika fényhatásokkal, melynek segítségével maguk a résztvevők is lehetőséget kapnak Lőcse ősi épülethomlokzatainak átmeneti jellegzetes díszítésére. Minden egyes résztvevő a graffiti speciális technikáján kívül kipróbálhatja a lézerhárfát is. Igor Tišin – A lehetetlen körvonalai című kiállításának megnyitója a lőcsei városi gallériában szintén a programsorozat része. A gazdag programot mindkét este diszkó zárja, első este a közkedvelt DJ Haliena, a második este pedig az említett lőcsei DJ Wallky mutatkozik be.
A fesztivál nélkülözhetetlen része, természetesen, a Kárpáti Kézműves Vásár. Lőcsén a vásározás régesrégi hagyomány. Lőcse azon kevés városok közé tartozik, melyek már a 14. században árumegállító joggal (lerakati jog) rendelkeztek. Ennek lényege az volt, hogy az ilyen joggal rendelkező városhoz tartozó utakon árut szállító kereskedőket kötelezhették arra, hogy megálljanak a városban és kényszeríthették őket arra, hogy portékáikat egy ideig itt árulják. Noha a Kárpáti Kézműves Vásár hagyománya nem tart évszázadok óta, népszerűsége a résztvevők körében évről évre jelentősen növekszik. A szlovák kézművesek és termékeik kínálata, amelyek többségének elkészítését a résztvevők saját szemükkel láthatják, nagyon gazdag és változatos. Városunkat idén több mint 80 kézműves látogatja meg Szlovákiából, Lengyelországból és a Cseh Köztársaságból is. Érdemes megtekinteni bemutatójukat, megcsodálni és megvásárolni a termékeiket.
Bízunk benne, hogy A titokzatos Lőcse fesztivál idén is, mint minden évben, kellemes meglepetést szerez minden látogatónak. Ráadásul az idei 770. évforduló alkalmából készülünk egy kis figyelmességgel is, ez pedig az ingyenes belépő mindkét napon a fesztiválra. Kapacitási okokból csak a Titokzatos kertbe szóló belépő lesz fizetős.
Mesto Kežmarok
Mesto Levoča
Mesto Spišská Belá
Mesto Spišské Podhradie
Obec Červený Kláštor
Obec Malá Franková
Obec Osturňa
Obec Spišské Hanušovce
Obec Veľká Franková
Obec Vrbov
Obec Ždiar
Obec Malý Slavkov
Múzeum Červený Kláštor - CYPRIAN, n.o., Červený Kláštor
Penzión Hanus - IFK&D, Spišské Hanušovce
Bachledka Ski & Sun - IMMOBAU, s.r.o. Bratislava
Penzión Pltník - PIENSPOL TRAVEL, s.r.o. Červený Kláštor
Termálne kúpalisko Vrbov - SALMOTHERM – INVEST, s.r.o. Vrbov
Hotel Hviezdoslav **** - SAMTREID, s.r.o. Kežmarok
Resort Levočská Dolina - Arprog a.s.
Spišský salaš - SUPERMIX, spol s r.o. Levoča
Združenie pltníkov Dunajec, s.r.o. Majere
1.PLTNÍCKA a TURSTICKÁ SPOLOČNOSŤ NA DUNAJCI ČERVENÝ KLÁŠTOR s.r.o.
Hotel Club *** - Janka & Juraj Gantner spol.s.r.o.
Stanislav Škantár Canoeraft Dunajec
Kúpele Červený Kláštor – Smerdžonka - PIENINY RESORT s.r.o.
„Slovenský systém kvality služieb v cestovnom ruchu je inovatívny manažérsky nástroj, ktorý pomáha subjektom pôsobiacim v cestovnom ruchu kontinuálne zvyšovať kvalitu poskytovaných služieb. Jeho ideovým východiskom je osvedčený nemecký systém ServiceQualität Deutschland, ktorého licenciu zakúpilo a pre slovenské podmienky prispôsobilo Ministerstvo dopravy, výstavby a regionálneho rozvoja SR.“