info@tatryspispieniny.sk
+421 52 449 2135
default-logo

Város Késmárk (Kežmarok)
Cím: Kežmarská informačná agentúra (Késmárki információs ügynökség), Hlavné námestie 64, 060 01 Kežmarok
E-mail: info@kezmarok.sk
Tel.: +421524492135

EMLÉKTÁBLÁK

Késmárk (Kežmarok) emberemlékezet óta nagy történelemmel és emberi potenciállal rendelkezett. Az emberek a gondolatokat szavakká változtatták, a szavakat pedig tettekké, amelyekből szokások lettek. És pont az elődök szokásai formálták a város jellegét, amely az idő folyamán meghatározza további sorsunkat.

A történelmi úton való séta során számos emléktáblával találkozhatunk a már régen elhelyezettek mellett. Legalább a legjelentősebbeket bemutatjuk közülük.

A LEGFONTOSABB EMLÉKTÁBLÁK A TÖRTÉNELMI ÚTON

Az Evangélikus Artikuláris fatemplom bejáratánál el van helyezve egy tábla a reformáció emlékének 500. évfordulójának alkalmából (1517 – 2017) és az Artikuláris fatemplom felépítésének 300. évfordulójának alakalmából (1717 – 2017).

A közeli evangélikus Líceum épülete teli van emléktáblákkal. És joggal. Hiszen ebben az ünnepelt iskolában tanultak az utolsó évszázadok legjelentősebb személyiségei. Az egyik táblán ez áll: Itt tevékenykedett Ján Chalupka (181 – 1824) író és drámaíró a líceum rektoraként és professzoraként.

Az Új evangélikus templom belső tere is elődeink emlékét őrzi. Az utcáról jól látható egy tábla Jur Hronec névével (1881 – 1959), aki a szlovák felsőoktatás alapítójának számít. A tábla rögtön az út mögött található az A. Cíger Művészeti Általános Iskola homlokzatán.

városháza egy sírfelirattal büszkélkedik, bár a jelentős Genersich család a Hlavné námestie (Fő tér) 14-es számú házával hozható összefüggésbe.

A vigadó a forradalmi időszakot idézi. Jelzi: ezen a helyen állt egy ideiglenes emelvény, amelyről felhangzott a szabadság hangja 1989 novemberében (1989 – 2009).

Annak ellenére, hogy a ház, amelyben a Lakáskultúra Múzeum székel, valóban számos dologra emlékezik, Martin Rázus (1888 – 1937) tanulmányai során a Hlavné námestie (Fő tér) 37-es számú házában lakott Késmárkon.

Szinte szemben vele a 49-es számú házon egy tábla áll a következő szöveggel: tanulmányai alatt 1869-70-ben ebben a házban lakott a legnagyobb szlovák költő, Pavol Országh Hviezdoslav (1849 – 1921).

Csupán két házzal odébb a Mária templomtól van egy másik tábla a költőóriás nevével, akire a késmárkiak a mai napig büszkék. Frölich Dávid (1595 – 1648) csillagász, matematikus és geográfus volt. 1640-ben III. Ferdinánd császártól a császári-királyi matematikus címet kapta.

vár belépő tornyában egy Dr. Szelényi Oszkárnak ajánlott emléktábla van, aki a késmárki múzeumot alapította meg a várban.

Starý trh (Régi vásár) utcában újfent olvashatjuk: Ebben a házban laktak 1912 – 1913 között a Késmárki Líceum és kereskedelmi iskola szlovák diákjai: Matej Jančo, Ján Uhrík, Miloš Mičík és Ferdinánd Čatloš – a titkos MOR HO! (ÖLDD MEG!) társaság tagjai, akiket nemzeti meggyőződésük miatt kizártak minden magyar iskolából.

Szent Kereszt bazilika és a Reneszánsz harangtorony mellett máig ott áll a katolikus népiskola épülete, amelyet 1815  – 1818 között a jelentős matematikus testvérpár, Otto B. Petzval és Jozef M. Petzval látogatott, aki végül hozzájárult az optika tökéletesítéséhez.

történelmi temető teli van táblákkal, bár nem konkrét emléktáblákról van szó, hanem inkább sírfeliratokról. közeli parkban található a holokauszt emlékműve egy táblával, amelyet a késmárki zsidóknak és a Nagy zsinagógának ajánlanak, amely pontosan ezen a helyen állt 1883 – 1962 között. .

EZ MÉG NEM MINDEN

A további tucatnyi meg nem említett emléktábla utal arra, hogy Késmárknak (Kežmarok) milyen gazdag múltja van. Ezek szerteszét vannak az egész városban homlokzatokon, vagy elrejtve az épületekben. Minden egyes rajtuk jegyzett név, vagy esemény Késmárk (Kežmarok) büszkesége.